"A ló legelve szép,
A ló hátán ülve gyönyörű,
A lovat szeretni pedig elmondhatatlan"
"Az üldözött ló
vad haragba nyargal...
bősz orrjukát
dagasztja tűz-haragja."
"Kis hanyagság nagy bajt okozhat...
mert a szög hiánya miatt
elveszik a patkó;
mert a patkó hiánya miatt
elveszik a ló;
és mert ló nélkül elvész a lovas."
"Puszták ezer bitang lova,
szélnél vadabb, és mind szabad,
mint habzó tengeren a hab."
"Lovakkal szép az élet!"
Ha szól, a szél, úgy zúg a táj.
A hang, egy név, elér hozzám,
A vad vízig száguld, és fény járja át.
Ez a táj, nekem tündérhazám.
Nyáréji ragyogás, sok csillag szól rám,
Szépsége hazavár, tenyerén hord a táj.
A holdfény úgy ég fenn, ha susogják a fák,
Mint hullám a vízben…
Csak legyen ilyen békés világ,
Hisz ami szép, az jó, mi csakis itt vár rám,
És hazahív e környék, a távolság fáj.
Vártak rám, jöttem én,
Vad hegyen is túl, a rét ölén.
Kicsi még, de jó erős,
A széljárta prérinél erős.
Ez egy új szív, egy új hang,
Ahogy él, minden dobbanása új kaland,
Minden új nap, nekem új fény,
Szabad szívvel jöttem én, vidáman.
Ez egy új szív, egy új hang,
Ahogy él minden dobbanása új kaland,
Minden új nap, nekem új fény,
Szabad szívvel jöttem én, vidáman.
Halál lovak
Holdvilágos, fehér úton,
Mikor az égi pásztorok
Kergetik felhő-nyájokat,
Patkótlanul felénk, felénk
Ügetnek a halál lovak.
Nesztelen, gyilkos paripák
S árnyék-lovagok hátukon,
Bús, néma árnyék-lovagok.
A hold is fél, és elbuvik,
Ha jönnek a fehér úton.
Honnan jönnek, ki tudja azt?
Az egész világ szendereg:
Kengyelt oldanak, megállanak.
Mindig van szabad paripa
S mindig van gazdátlan nyereg
S aki előtt megállanak,
Elsápad és nyeregbe száll
S fehér úton nyargal vele
Holdvilágos éjjeleken
Új utasokért a halál.
(Ady Endre)
Ha nekem lovam lenne...
Ha nekem lovam lenne,
Rengeteget lennék vele,
Ha beteg, az álmára én vigyáznék,
Ha szomorú volnék, vigasztalásért
hozzá fordulnék.
Ha nekem lovam lenne,
Engem ő a fellegekbe vinne,
Szárnyalnánk fenn, fenn a légben,
És mindent megadnék, amit kérne.
Ha nekem lovam lenne,
Tudásom csak úgy növekedne,
Eredményem mind közül kitűnne,
Mindenkit lehagynék gyorsan, ügetve,
S anyukám ezt elhinné,
Holnap már a nyergemet vinné.
(Simon Sarolta, PonyClub)
Az első találkozás
Drága kicsi lovam!
Most látlak először
De az enyém vagy!
Hallgasd!
Még a szél is nekünk dalol!
Nézd!
Még a Nap is ránk süt!
Tudom, nagyon jól tudom,
Barátok leszünk!
(Simicska Gréta, PonyClub)
Barátom egy ló
Barátom egy ló,
Úgy hívják, Bolygó.
Hidegben téli bundát növeszt,
De nem vesz fel hozzá övet.
Lépés, ügetés, vágta,
Ez a jelszó: Csak bátran!
Ha terepre megyünk,izgatott,
Várja, hogy elérjük a dombot.
A karámon kívül más az élet,
Elmesélem, mi esett meg.
Az erdőben hangok halmozódtak,
Erre a lovak megugorhatnak.
Aki nem ül jól a nyeregben,
Könnyen lila foltot szerezhet.
Én is lepottyantam már,
S az néha nagyon fáj.
Bolygó kinevetett,
És szaladni kezdett.
Gyorsan visszapattantam,
S ő ment tovább alattam.
A madarak vígan csicseregtek,
Lovam feje ide-oda tekergett.
Egyszer csak...ni, egy ösvény!
És ott voltunk az erdő közepén.
Nagy világosság: egy tisztás van ott!
S bolygó égnek meresztett füllel
Szelte át a porondot.
Menjünk már haza!
Kimerült lovamat várja az abraka.
Otthon leszedtem nyerget-kantárt,
Megsimogattam foltos orrát,
Jutalmul kapott egy piros almát.
Nem számít sem eső, sem hó,
Lovagolni mindig jó!
( Patarcsity Mónika, PonyClub)
Van nekem egy pacikám
Van nekem egy pacikám,
A neve pedig Marcipán.
Nincs ugyan négy kereke,
De benzin se kell bele.
Van neki négy lába,
De az is vágtára,
Van neki patája,
S az is csak vágtára.
Vágtára, vágtára,
De miért vágtára?
Használhatja másra,
Mondjuk lovaglásra!
Van nekem egy lovacskám,
A neve pedig Marcipán.
Róla írtam ezt a verset,
Ő is nagyon örült ennek.
(Stadler Elizabeth, PonyClub)
Apostol
Fekete alapon barna orr,
Ő az én lovam: Apostol.
Etetem, itatom, lecsutakolom,
Sokan szeretik, de én gondozom.
Eladja az Apostolt Tóni bácsi,
A lovarda az övé, ő vezeti.
Szüleimnek mondtam, vegyük meg!
Csak annyit mondtak: Minek neked?
(Ágoston Janka, PonyClub)
Vers a vadlovakról
Fúj a tavaszi szél,
Folyó mellett legel a mén.
A kiscsikók sétálnak,
A nagyobbak vágtáznak.
A fákról néha levél hull az avarba,
Halak úsznak a folyóban.
Eljön az ősz, a vadló fázik,
Madarak csapata száll
A madáretetó házig.
Eljön a tél, fúj a szél,
Majd megfagy a vadló mén.
Mikor jön a tavasz,
Előjön a vadló csapat.
Legelnek, vágtáznak,
Nyáron már nem fáznak.
(Szakácsi Barbara, PonyClub)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
